El akarok menni...!

-Ne! –Kiáltok fel elcsukló hangon.

-Tudom, hogy ezt akarod. –Suttogja Tóbi.

-Nem! Ez nem igaz! –Erősködök, de ő egyre erősebben markolász.

-Ne hazudj! Tudom, hogy szeretsz!

-De te nem szeretsz engem! –Suttogok, miközben beletúrok Tóbiás szőke hajába.

-Igaz, tényleg nem szeretlek. De meg foglak dugni. Nincs erőd ellenállni a csábításnak. Tudom, hogy vissza akarsz kapni. Úgy is egy ribanc vagy...

-NEM! –Ordítok, és felpattannak a szemeim. 
  Rettegve nézek oldalra, de hála istennek egyedül vagyok. Csak egy álom volt. Egy rémes álom... Remegve fordulok hasra, és a párnámhoz szorítom az arcom. Pislogás közben beleállnak a szempilláim száraz szemembe, ettől elkezd folyni a könnyem. 
  Két napja vagyok itthon, és azóta csak Tóbira gondolok. Tudom, hogy nem érdemel meg, tisztában vagyok azzal, hogy nem mehetek vissza hozzá, de... nem volt lezárás. Csak egy veszekedés, azóta nem is beszéltünk. Kezd elmúlni a dühöm, és helyette bánat, meg rengeteg emlék jön. Kit akarok becsapni, egy lelki roncs vagyok! Elhagytak azért, mert végre önmagam lettem... Utálnom kéne őket, de nem megy! Túlságosan szerettem őket. Ebben igaza van Tóbinak, tényleg itt fogom hagyni a régi életem, de nem azért, mert muszáj, hanem mert nincs miért maradnom. Akik még mellettem vannak, már beletartoznak az új életembe, a többiek meg nyugodtan maradjanak csak a múltamban. Nem fognak hiányozni... de most még hiányoznak... Ajj, csak nekem ilyen nehéz lelkileg kibírni egy munkahelyváltást? Na, mindegy jól leszek.

  Öt nap múlva újra utazok Londonba az autó bemutatóra. Igazság szerint még én se láttam a kisfiút, így nekem is meglepetés lesz a kocsi. Na, meg a csapattársam... még csak képen láttam Daniel Ricciardot, és őszintén, olyan a pasi, mint egy görög félisten! Magas, izmos test, fekete dús, és göndör haj, nagy barna szemek, óriási mosoly... de ugye nem pasizni megyek oda, meg nincs is sok kedvem hozzá. 
  Bori jó barátnőhöz híven próbálja kiverni a fejemből, az elég drasztikus szakításomat azzal, hogy mindenegyes szabad percében félmeztelen pasikat küldözgetet nekem, meg arról beszél, hogy nemsokára egy tucat helyes, és kedves férfival leszek összezárva, és, hogy az milyen „menő" lesz majd. Ja, menő, mint a gurulós cipő...! De mivel nem akarom megbántani, ezért vigyorogva bólogatok, és tettetem, hogy jót tesz velem, pedig igazából minden izmos szőkeségről Tóbi ugrik be, és az a hülye anyajegye a füle hegyén! Ez az álom is! Mi az már, hogy álmomban ennyire ijesztő, és mégis vonzó az exem?! Ha a valóságban ez lenne a helyzet nagy eséllyel eltörném a kezét! Legalábbis nem hagynám neki, hogy ilyeneket tegyen, és mondjon. Mért ennyire nehéz minden? Ahgr!!

****

-Hé, Gabó? –Csettint egyet Bálint.

-Igen? –Nézek a mellettem álló barátomra, aki éppen a hivatalos facebook, insta, és twitter oldalamat csinálja.

-Azt mondtam, hogy: most ne legyenek ugyanazok a jelszavaid, mert akkor könnyen fel lehet törni a fiókjaidat.

-De tudod, hogy minden jelszómat elfelejtem!

-Majd én megjegyzem. –Mosolyodik el. -De fontos, hogy ezt megcsináljuk, mert már így is alig lehet bírni a jelöléseiddel.

-Imádom, hogy értesz ezekhez! –Nevetek. -Na, akkor ez lesz a hivatalos? –Mutatok a most készített adatlapra.

-Igen. Írj valahova egy hosszabb bemutatkozást, a másik kettőre csak nagyon alap dolgokat. A régieknél kidobtam azokat, akik az elmúlt egy hétben követtek be.

-Rendben. És nem tudnak mások bejelölni?

-Csak ha te is elfogadod. Titkosítottam az összeset.

-Okés.

-Ja, és még valami. Próbáld pár havonta frissíteni a jelszót, mert biztos fel akarják majd törni.

-Mintha államtitkokat őriznék! –Nevetek fel.

-Hidd el nem egy ismerőstől hallottam olyat, hogy csak a szerencsén múlt, hogy nem törték fel a SZEMÉLYES oldalaikat. De ne félj én is figyelni fogom a dolgokat.

-Mondtam már, hogy imádlak?

-Nem elégszer. –Vigyorog. -Na, kiket akarsz bekövetni? –Nyom rá a kis nagyítóra.

-Most még csak a csapatot, meg téged. Már ha neked nem baj...

-Szerintem te ne kövess engem, majd csak én téged. Személyes profilokat inkább ne kövess.

-Okés. Furcsa lenne, ha bekövetném Danielt?

-A vigyorit? Igen, az lenne. Még nem is találkoztatok személyesen, nem kell, hogy félre értse.

-Mondjuk nem lenne jó bemutatkozás, hogy „mért nem követté vissza?!". –Mindketten felnevetünk, és Bálint felül az íróasztalomra.

-És, amúgy jól vagy? Azt ne mondd, hogy jól leszel, mert felpofozlak!

-Kicsit hiányzik a nyugodt életem, de szükségem van erre a változásra. Tóbiról tudsz valamit?

-Ja, de te nem akarod tudni.

-Miért? –Nézek Bálint szemébe.

-Figyelj. –Fogja meg a kezem. -Ne borulj ki, de ágyba vitt valakit...

-Kit? –Kérdezek kapásból vissza.

-A nevét szerintem ő se tudja, de Beni szerint egy óriási kurva.

-Beni már csak tudja. –Mosolyodok el fájdalmasan.

-De ne érezd rosszul magad e miatt. Szerintem csak azt akarja bizonyítani, hogy nem hiányzol neki.

-Szerintem nem kell bizonyítania...

-Gabó! –Vált apáskodó hangra. -Tudod, hogy szeretett, csak ezt már nem bírta elviselni. Két teljesen más ember vagytok, persze, hogy szétmentetek. Ő utálja a változást, te meg ettől élsz! Szerintem fogd fel leckének. Nem szabad egy ennyire más emberrel összejönni. Egyikőtök sem tud kiteljesedni. De ezt nem én mondtam. –Ugrik le az asztalról.

-Nehogy már kiderüljön, hogy vannak érzelmid. –Nevetek fel halkan. -Te hogy vagy?

-Hogy lennék? Nincs verseny, Dorkával csak holnap tudok találkozni, anyám csesztet. De segítettem neked, és legalább megtudtam, hogy jól vagy.

-Én? –Húzom fel a szemöldököm.

-Persze. –Legyint. -Csak nincs jobb elfoglaltságod, ezért sajnáltatod magad. De nem baj, erre vagyunk mi.

-Kösz. –Vigyorgok égő arccal.

-Apud itthon van?

-Bálint... hétköznap van, és dél! Ilyenkor mindenkinek van dolga, csak mi unjuk halálra magunkat.

-Igaz. –Megrázza a fejét, és elnyúl az ágyamon. -Aludjunk! –Suttog, és ásít egyet.

-Ennyire unatkozol?

-Hát, most, na. –Felkönyököl, és belenéz a szemembe. -Vagy csináljunk valami kicsit érdekesebb dolgot?

-Hát... megnézzük a...

-Mint a villámot? –Ül fel izgatottan.

-Például. –Vigyorgok.
  Bálint azonnal az ölébe veszi a laptopomat, és megnyitja a filmek mappámat. Leül az ágyamra, és a falnak támaszkodik. Én is leülök, és feltolom a fényerőt. Elindul a film, és mindketten megfeszített idegekkel nézzük az autósport egyik legjobb filmjét. 
Lesütött szemekkel bámuljuk a billentyűzetet, mikor a temetésekről, és a halálról beszélnek a filmben. „Egy autóversenyző nem jár temetésre. Nem akarják tudni, hogy belehalhatnak."

-Bálint...

-Igen?

-Ha meghalok, ugye eljössz a temetésemre?

-Ne legyél hülye! –Ölel át. -Én fogom vinni a koporsódat.

-Annyira jó barát vagy.

-Érted bármit. 
  Most mért tartod furcsának, hogy nem azzal kezdte Bálint, hogy „Úgy sem fogsz meghalni, ne gondolj ilyenekre!"? Mert nem szokott hazudni. Mindenki bele akar halni a versenyzésbe. Kicsit talán ez is, ami annyira vonz az autókhoz, bármelyik percben véget érhet az életed, de mégis olyan érzés, mintha te irányítanál... ebbe nem szól bele senki, csak te vagy és az autó. Kettőtökön múlik.

-De ugye majd vigyázol Dorkára, ha én halok meg előbb?

-Még szép.

-Nem vagyunk túlságosan is morbidak?

-Nem hiszem. –Rántok vállat. -Nem gondolok a halálra, csak jó tudni, hogy ha elmegyek lesz valaki, aki tudja, mit akarnék.

-Szóval jók, és megfontoltak vagyunk? –Nevet fel, és magához szorít.

-Hát persze, ezért szakadt le a kocsim oldala legutóbb!

-Az valami hatalmas volt! –Röhög.

-Ja, még az overálom ujját is ott hagytam! –Emlékszem vissza.

-Amúgy nem adtál meg jelszót...

-De valamit csak beírtál.

-Ja, azt, hogy VáLtOzTaSd_MeG_69

-Hülye! –Nevetek fel, és beleütök Bálint vállába. -Mondjuk maradhatna...

-Ne csináld már! Adj valami értelmeset.

-Jó... 
Magam elé veszem a gépem, és leírok három jelszót. Sajt*-*, Üdvitt:_gettó, Citromlé_mert_fasza26

-Na, jók lesznek?

-Hát, ha ezt feltörik, megérdemelnek egy kitüntetést! –Röhög hangosan. -De mondd csak, mit vársz a csapattársadtól?

-Mit várnék tőle?

-Hát, gondolom, legyen bénább nálad, meg ne akarjon lefektetni...

-Meg lehessen vele beszélgetni. Mondjuk nekem szimpi.

-Persze, szerintem sincs semmi baj a sráccal. De, ha mégis szólj! –Néz a szemembe.

-Elbeszélgetsz vele? –Nevetek fel.

-Ja, fogalmazzunk úgy. –Bólint lassan. -Na, de... minden kész van?

-Aham. –Szorítom össze a számat. -Akkor gondolom mész... biztos van jobb programod, mint velem dögleni...

-Ja, otthon az álszent anyámmal veszekedni. Sokkal jobb... Mit akarsz csinálni?

-Vezetni.

-Most? –Ráncolja a homlokát.

-Kocsival vagy, nem?

-És merre mennénk?

-Nem tudom, fel az autópályára.

-Akkor induljunk. –Néz az órájára, és a kezembe adja a négy éves toyotája kulcsát. Imádom azt a kocsit! Főleg, hogy Bálint kicsit hozzányúlt, így valami frenetikus hangja van. 
  A kocsiban maxra feltekerem a rádiót, és fokozatosan gyorsulok, ahogy felérek az autópályán. Elhajtok csomó autó mellett, és jobbra-balra előzgetek.

-Ne csináld már, szívbajt kap az összes nyomi! –Nevet Bálint.

-Kit érdekel? –Mosolyodok el.

-Imádom ezt a perverz mosolyodat. Olyan „most mindenkit megfingatok" arcot ad neked.

-Kösz. –Válaszolok röviden, és elmegyek egy audi mellett.

-Audi pipa.

-BMW, vagy az Renault?

-A BMW nagyobb falat. Meg amúgy is bazi nagy kocsi.

-Meglesz. –Rákoncentrálok az előttem lévő mit sem sejtő autóra, és elkezdek indexelni. Mellé megyek, és felveszem a tempót.

-Vigyázz, asszem leesett neki. –Biccent a vezetőállásban ülő pasira.

-Hát, akkor hajrá. –Rántom meg az arcizmaimat, és elkezdek gyorsulni.
  Már előrébb vagyok, mint a BMW, de nem hagyja magát a pasas, és rágyorsít.

-Gyerünk kislány. –Suttogja Bálint a kocsinak.

-Meglesz. –Mondom nyugodt hangon. 
A távolban feltűnik, egy kamion előttünk ezért elkezdem még agresszívebben nyomni a gázt, hogy ott elé tudjak vágni. A tervem hibátlanul lezajlik, és a BMW elé kerülök.

-Jól van. –Dicsér Bálint. -Hajts le a kijáratnál, nem kell, hogy észrevegyenek.

-Rendben. –Mosolygok elégedetten.

  Este megnézünk egy filmet anyuékkal, majd elmegyek aludni. Holnapra sincs programom... jaj, legyen már 18-a, Londonban akarok lenni! El akarom végre kezdeni az új életem, nem bírok tovább itt maradni!