Bori: Naaa, milyen volt a mai nap? Láttam már a vidit, de akkkkor is! Úgy vigyorogtatok Daniellel!
Én: Nyugi, mindent elmesélek percről, percre! :D
Bori: De úgy, ahogy a történeteidet szoktad írni! Nagyon unatkozok! :D
Én: Rendben...
Reggel apa kivisz a repülőtérre, most egyedül utazok. Hulla fáradt vagyok... tegnap este tizenegy fele rám írt Beni, és hajnali kettőkor aludtam be. Legalábbis onnantól nem válaszoltam. Szóval elég nagy karikákkal a szemem alatt, és kicsit kócos hajjal ülök le a helyemre. Csak délután lesz a bemutató, addigra összeszedem magam, főleg, hogy nyolcra már a szállodában leszek. A repülőutat végigaludtam, de a leszállásra felébredtem. Hülye pilóta akkorát belerántott a gépbe, hogy a fejem konkrétan leesett a vállamról! Morogva szállok be egy taxiba, ami elvisz abba a hotelba, ahova Chris tett foglalást nekem.
-Azt a kurva... -Hagyja el a számat, a magyar nyelv leguniverzálisabb mondata.
A szálloda halljában állva nem tudtam min csodálkozzak jobban. A gyönyörű csilláron, vagy a hatalmas recepción, ami faragott gránitból volt? Pár másodperc bambulás után a kedvesen mosolygó középkorú férfi elé lépek, és én is előveszem a még alvó vigyoromat.
-Jó reggelt, a huszonhatos szobát foglalta le a főnököm erre, és a következő két napra.
-Igen... már látom. -Bólint a férfi, és leüt pár gombot a billentyűzeten. -Gabriella Szabó, ha nem tévedek. Üdvözlöm. -Mosolyog és lerak elém egy kulcsot. -A főnöke minden papírmunkát már elvégzett kora reggel, ő a húszas lakosztályban tartózkodik.
-Köszönöm! -Biccentek, és a lift felé indulok.
Viszont egy valami meggátol a mozgásban, a bőröndöm. A lila sózsák úgy gondolja túl korán van a mozgáshoz, és nem hajlandó gurulni. Idegesen felkapom, de hát nem könnyű... pedig tényleg csak a legszükségesebb dolgokat hoztam!
-Had segítsek! -Lép mellém egy egyenruhás férfi. Sötétbarna haja, és barna szemei egy másodperc alatt kihozzák belőlem a nőt. Kihúzom magam, és beletúrok nem épp csinos hajamba.
-Köszönöm. -Bazsalygok, és akaratlanul is, de beleharapok a szám szélébe, amit a hotel alkalmazottja is kiszúr.
Beszállunk a liftbe, és érzem, ahogy elvörösödök. Próbálok nem vigyorogni, de arcizmaim nem engedelmeskednek. A srác is mosolyog, és engem méreget.
-Úgy tudtam csak délután lesz a bemutató. -Szólal meg.
-Tessék? -Kapom fel a fejem.
-Hát, az autó bemutató. Miért jött ilyen korán, Gabriella?
-Még van pár megbeszélni valóm a főnökömmel. -Válaszolok szűkszavúan.
Kiszállunk a liftből, és elmegyünk a huszonhatos szobához. Kinyitja előttem az ajtót, és lerakja a csomagomat az egyre jobban mosolygó férfi. Én is belépek, és... te jó isten... ez nem egy hotel szoba ez egy... ez egy egész lakosztály! Uram atyám mekkora szoba! Nagyokat pislogok, és fel sem tűnik, hogy elment a barna lovag. Leülök a hatalmas francia ágyra, és végighúzom az ujjam a szatén lepedőn. El sem hiszem, hogy ez az ÉN szobám! Vigyorogva dobom le a cipőmet, és előkotrom a hangszórómat. Bekapcsolom a zenét, és énekelve kezdem kipakolni a ruháimat. Miután gyorsan felzuhanyzok küldök egy képet anyuéknak, és Borinak a szobámról. Ledobom a telefonomat, és elnyúlok az ágyon.
-Imádoom! -Kiáltok fel, és elnevetem magam.
Valaki kopog az ajtón, amitől egy kisebb szívrohamot kapok. Gyorsan kikapcsolom a zenét, és ajtót nyitok. Chris vigyorog rám.
-Szia Gabi. Na, mit szólsz?
-Nagyon tetszik a szoba! -Mosolygok kicsit visszafogottabban.
-Örülök. Viszont el kéne nézned az itteni bázisra.
-Vagyis?
-Én most indulok... egy óra múlva legyél ott, okés?
-Persze. -Bólintok.
-Meg van a cím?
-Igen.
-Akkor majd ott találkozunk, szia. -Int, és hátat fordít.
Becsukom az ajtót, és villámsebesen felveszek egy farmert, egy egyszerű "Freedom" feliratú fehér pólót. Leülök a fürdőszobában lévő tükör elé, és kicsit rendbe rakom a kinézetem egy kis sminkkel. Vajon ott lesz Daniel is?
Nos, igen a Londoni bázisunk jóval kisebb, mint a Miltoni. Nincs hozzá pálya se, csak egy egyszerű épület. Kinyitom az ajtót, visszafordulok becsukni, és amikor előre lépek egyet nekimegyek valami nagynak, és tömörnek. Ijedten hátrálok, és beverem a könyököm a kilincsbe.
-Bocsi! -Hallok meg egy mély hangot. Ekkor tudatosul bennem, hogy egy embernek mentem neki. Felnézek, és meglátok egy barna szempárt. Azonnal elönt a pír, amikor rájövök ki is ő.
-Ja, semmi baj, én vagyok a béna. -Túrok a hajamba.
Daniel hátrébb lép, és végigmér. Elmosolyodik és a kezét nyújtja.
-Daniel Ricciardo.
-Szabó Gabriella. -Mutatkozok be, bár szerintem mindketten pontosan tudtuk, hogy ki a másik.
-Ó, igen Gabi...
-Mi az nem így képzeltél el? -Nevetek fel.
-Hát... nem számítottam arra, hogy ilyen pici vagy.
-Mindenkinek ez az első szava hozzám!
-Ne vedd a szívedre, a kicsi lányok arik. -Most learizott?! -Gyere, Chris már vár minket.
-De pontosan jöttem! -Nézek az órámra.
-Majd beleszoksz. -Mosolyog Daniel, és megsimítja a hátam jelzés képen.
Némán ballagunk egymás mellet, és ekkor történik meg a legcikisebb dolog, ami csak megtörténhetett volna... tüsszentek egyet, ami nálam jobban hasonlít egy csivava vakkantására, mint egy normális tüsszentésre. Danielből kitör a nevetés, és beletúr a zsebébe.
-Tes-sék. -Dadog a nevetéstől, és a kezembe nyom a zsebkendőt.
-Köszi. -Veszem el vörös fejjel.
Az ausztrál csak nem hagyja abba a nevetést, és lassan engem is lekezd gyötörni a nevetőgörcs. Pár perc múlva már mindketten nevetve dőlünk a falnak. Mikor már csendesedni kezdünk egymásra nézünk és én sóhajtok egy óriásit.
-Még milyen meglepetéseid vannak? -Mér végig.
-Hát... balkezes vagyok, és vérzik az orrom.
-Mi? -Húzza ki magát Daniel, és lehajol hozzám. -Hé, ez köcsög volt! -Lök meg, mire megint felnevetünk. -Szóval van humorod. -Sziszeg, és elnéz a folyosó végére. -Szerintem ha nem megyünk be Chris elevenen felfal minket.
Folytatjuk az utat, de már sokkal jobb hangulatban. A szobába beérve Daniel egy kicsit elém áll.
-Mit is mondtam?! -Kérdez ingerült hangon Chris. Hmm, milyen szép Daniel háta, asszem csendben meg húzom magam mögötte...
-Találkoztam Gabival, és elbeszéltük az időt, sajnálom. -Darálja Daniel.
-Tudod, hogy utálom a késést!
-Tudom, sajnálom.
Gyorsan leülünk, és felnézek Chrisre.
-Alá kell írnotok a tesztes papírokat. -Tol mindkettőnk elé egy-egy lapot.
Gyorsan átfuttatom rajta a szemem, és aláírom a lap alján. Daniel is ezt teszi, és visszaadjuk a papírokat.
-Még valami? -Kérdezem.
-Lehet, hogy már írtad, de mi lesz a rajtszámod? Kéne a kocsifestéshez.
-Huszonhat. De már küldtem egy képet, hogy mi legyen a kocsin, meg a sisakomon.
-Majd előkeresem. Na, akkor mindketten döntsétek el milyen legyen a sisak. Tessék. -Felénk fordít két monitort, amin egy designer program van bekacsolva magunk elé veszünk egy-egy billentyűzetet, és elkezdünk alkotni. -A csapatnevet, és a támogatókat nem lehet odébb pakolni.
Bólintok és a kezembe veszek egy ceruzát. Felrajzolom a 26-ost a sisak tetejére, úgy ahogy mindig is. A 2-es alját felkanyarítom a hatos hasához. A sisak alapszínének a fehéret választom, mivel ez passzol a legjobban a kék, és lila autóhoz. A sisak hátuljára felírom a becenevem, ugyanúgy elhúzott betűkkel. A feliratot színátmenetesre csinálom meg, úgy hogy a magyar zászló legyen felismerhető benne. A számomat rózsaszínre színezem, mert... mert imádom a rózsaszínt! Rápillantok Daniel alkotására. Ő csak bemásolta a tavalyit, és egy kicsit átformázta.
-Na, milyen? -Kérdezi az ausztrál.
-Mint a tavalyi. -Nevetek fel. -De jól néz ki. És az enyém?
-Nagyon ari. -Mosolyog.
-Neked minden ari? -Húzom gúnyos félmosolyra a számat, amitől egy kicsit elpirul.
-Mért pont huszonhat? -Tereli el a témát.
-Igazából semmi különös sincs a sztoriban, ezzel a mezszámmal fociztam először, és szerencsés számnak bizonyult. Amúgy, most is a huszonhatos szobában vagyok. -Mosolyodok el.
***
-Gyertek már ide! -Emeli fel a hangját Chris, mire mind a négyen behúzzuk a nyakunkat.
Mint a kiscsibék félénken körbe álljuk a főnökünket, és óvatosan bele-bele pillantunk a tekintetébe. Daniel mellettem áll, ezért érzem minden egyes mozdulatát. Ideges. Hangosan vesz levegőt, és beleremeg, ha összeér a karunk. Furcsa... neki nem az első autó bemutatója, és még én se izgulok ennyire...
-A kocsit most rakják ki. Ahogy elküldtem e-mailben, a kölykök húzzák le a kislányról a kék lepedőt.
-Nem lesz nehéz. -Vigyorodik el Daniel.
-Perverzséget később, kösz.
-Anyád! -Kiáltok fel, amikor leesik mire utalt Daniel. -Ez zöld, te színvak! -Csapok az ausztrál vállára, de esélytelen vagyok, mindenki röhög.
-Nem gond, majd beleszoksz. -Karol át Daniel. -És akkor elkészülnek a képek, meg ti beszéltek a kocsiról. -Néz a két fő mérnökre, akik megtervezték a kocsit.
-Igen. És akkor te hallgatsz! -Emeli fel fenyegetően a mutató ujját a férfi. Olyan kacifántos neve van mindkettőnek, hogy inkább meg se próbáltam megjegyezni.
-Jó leszek! -Tárja szét a karját Daniel, és halkan nevet.
-Amúgy menjetek öltözzetek át! -Mutat egy ajtó felé.
Mind a négyen bemegyünk, és ekkor jöttem rá, hogy ÖSSZESEN ennyi öltöző van... egy szoba, amiben van egy tükör, meg a ruháink.
-Enyém a sarok. -Biccentek egy kisebb paravánnal elkerített részre.
-Más úgy se fér be oda! -Nevet Daniel.
-Hahaha! -Hörgök, és a kezembe veszem a "ünnepi" tűzálló overálom a cipőmmel együtt.
Csak, hogy értsd; van a normális overálom, amit majd a vezetéshez fogok használni, és amit versenyenként kell cserélni, és van ez a jóval vékonyabb, jobban mutató darab, amit ilyen alkalmakra varrtak. Remélem a méretek jók lesznek, mert ehhez nem vettek rólam méretet, csak elküldtem az öt hónapos szabásmintát, amit a régi overálomhoz csináltak. Lerúgom magamról a cipőt, és leveszem a farmeromat. Körülnézek, hogy megbizonyosodjak arról senki láthat. Leveszem a pólómat is, és gyorsan belebújok a "mintha rám szabták volna" overálomba, (amit amúgy tényleg rám szabtak, de ez most tényleg nem lényeges) és felveszem a cipőmet. Felakasztom a ruháimat egy fogasra, és kilépek. A tükörhöz sétálok, és... wow... hát ez állati jól áll! A hajamat gyorsan megigazítom, és figyelem a tükörképem. Olyan boldog, és sikeres csajnak tűnik, nem is értem, hogy lehet az én képmásom...
-Jól mutat. -Áll be mögém Daniel.
-Köszi. -Mosolygok.
-Szegény szabónk rengeteget bajlódott vele. Valahogy sosem lett arányos!
-Ha még egyszer letörpézel nem készítünk képet! -Nevetek fel, és előveszem a telefonomat.
-Na, vigyorogj! -Vicsorít rám Daniel, amitől rám jön a röhögő görcs.
Csinálunk hat szelfit, abból kettő értelmeset, és négy teljesen vállalhatatlant. Daniel megadja a privát netes felületeinek az elérhetőségét, és átküldöm neki a képeket.
-Melyiket rakhatom ki? -Néz rám, miután lementette a képeket.
-Hát, abból a kettőből bármelyiket. Meg, mondjuk ez sem olyan rossz... -Mutatok az elsőre készült képünkre. -Itt csak te nézel ki hülyén. -Nevetek.
-Jól van, megjegyeztem! Na, de menjünk ki, mert tíz perc és kezdés. -Mondja teljes nyugalommal a hangjában. De miért volt annyira ideges, amikor Chris összehívott minket?
A széles folyosón álldogál a csapat többi embere, és csendesen figyelnek minket. Megállunk előttük, és visszacsúsztatom a mobilomat a zsebembe.
-Na, akkor mindjárt kezdünk. A felvezető műsor már elkezdődött. -Tájékoztat Chris. -Menjetek előre. -Néz ránk. -Semmi para, bemutatjátok a kocsit, aztán jön a fotózás, ott mondani fogják, mit csináljatok.
-Rendben. -Bólintok.
Elindulunk a terem felé, és érzem, hogy elkezd izzadni a tenyerem. Veszek egy mély levegőt, és megállok a bejárat előtt, és figyelem a letakart autót, ami előtt pár táncos szórakoztatja a közönséget, aminek a fele sajtós.
-Te láttad már? -Suttogom.
-Nem. De kíváncsi vagyok rá.
A fények kialudnak, és sötétségbe borul az egész terem. Egy szerező biccent, hogy mehetünk, és kilépek. Ekkor újra mámoros fényárba kerül minden, és mi Daniellel megállunk a kocsi mellett.
-Mehet? -Suttog vigyorogva.
Bólintok, és egy mozdulattal lerántjuk a kocsit fedő lepelt. Szinte már fehér fény világítja meg az új versenyautót, és ezzel együtt minket is. Alaposan szemügyre veszem a kis csodát, aminek az oldalán ott virít Daniel rajtszáma, a hármas.
Felnézünk, és elkezdődik a fotózás. Minden fotós más, és más pózokat kér tőlünk. A kedvencem az volt, amikor leülhettem az autó kerekre, így nem remegett a lábam. Miután teljesen megvakulunk a sok vakutól a csapat többi tagja is bejön. Ő velük is készítenek pár képet, majd elkezdik ecsetelni az autó miben újult meg. Figyelmesen nézek a mérnökökre, most tudjam mit várhatok az autótól. A végén még csinálunk egy-két képet a csapat részére, és levonulunk.
Az öltözőben kifújom a levegőt, és megkönnyebbülten megyek be a paraván mögé. Gyorsan átöltözök, és kimegyek, amit talán nem kellett volna... Daniel éppen abban a pillanatban veszi le az overálját, mikor felnézek. Hirtelen meg se tudok szólalni csak az égig felvont szemöldökkel nézem a kidolgozott felsőtestét. A következő másodperc már Daniel is lát engem, és elvigyorodik.
-Bocsi, én... -Kapom el a tekintetem.
-Semmi baj! Még jó, hogy nem egyszerre akartam levenni. -Nevet fel.
-Mostantól külön öltözőt fogok kérvényezni! -Röhögök, és a szám szélébe harapok.
-De, hát eddig is pasikkal versenyeztél, nem?
-Jó, de akkor ott volt egy haverom, aki őrködött. -Mosolyodok el.
-Hát, látod, ha szólsz, hogy jössz nem adok privát bemutatót.
-Jól, van, na majd máskor kopogok! -Nevetek és, visszaakasztom az overált a helyére.
A szemem sarkából látom, hogy Daniel felveszi a pólóját. Gyors léptekkel kimegyek a szobából, és kint beletúrok a hajamba. Hát, ez vér ciki volt...
A hotelban lezuhanyozok, és felkontyolom a hajam. Zenét kapcsolok, és elnyúlok az ágyon. Ráérősen rányomok a netre, és visszakövetem Danielt. Kínácsiságból lecskkolom a képeit, és igen, már kirakta mindkettő felvállalható képünket, meg azt az egyet, ami még annyira nem ciki.
"Autó bemutató az új csapattárssal. Ja, és ő nem alacsony, én vagyok borzasztóan magas! 😄 @SzaboGabi #RedBull #2016 #Versenyrekész"
Mosolyt csal az arcomra Daniel kedves posztja, és meg is osztom. Annyira meglepő, hogy már most van kb. százezer követőm minden oldalamon, pedig csak tegnap délelőtt csináltuk meg. Beleolvasok a kommentekbe, és azokon is jót nevetek. Mindenki aranyosnak találja a képet.
A megosztásom alatt rengeteg magyar hozzászólás jelenik meg, amiket figyelmesen végigolvasok.
Na, vigyázz Gabi, a szeme se áll jól! 😉 Nagyon büszke vagyok rád, hajrá kislány!
A haza egyik legnagyobb büszkesége! Szép napot, Gabi!
Hú, hát csini vagy! 😘 Vigyázz magadra!
E mellé a majom mellé kellettél már, feljavítod a képet! 😄 💖
Nagyon jól mutattok, minden jót neked, és a csapatnak!
A szemeim megtelnek könnyekkel a meghatottságtól. Szeretnek. Büszke rám a hazám, és imádnak! Ennyire pozitív visszajelzéseket nem is vártam! Gyorsan letörlöm a kiszökött sós cseppeket, és felhívom anyát. Igazából már egy órája fel kellett volna hívnom...
-Gabi?
-Szia anya! Bocsi, hogy nem hívtalak, csak kicsit elhúzódott. Hogy vagytok?
-Mi jól, és te? Ricciardo?
-Jó fej pasi. Szerintem jól ki fogunk jönni.
-És ettél már?
-Még nem, de tervezem. Most olvastam a magyarok hozzászólásit, és annyira édesek!
-Mikor jössz?
-Holnapután. Holnap lemegyünk tesztelni Mintonba, aztán vissza ide aludni, majd reggel is lesz még egy rövid teszt.
-Rendben kicsim. Vigyázz magadra! Szeretlek!
-Én is téged! Jó éjt! -Lerakom, és a dzsekimre nézek, majd az órára. Még csak nyolc óra van, elmegyek sétálni. Felöltözök, és kibogozom a fülesemet. Lent a hallban már majdnem újra lefejelem Daniel mellkasát, de most még időben elugrunk egymás elől.
-Szia. -Nevet Daniel, és a szemét végigfuttatja rajtam. -Hova mész?
-Nem tudom. -Rántok vállat. -Csak úgy, sétálni.
-Mehetek?
-Persze. -Bólintok, és mélyen a zsebembe csúsztatom a kezemet.
Elindulunk, és Daniel rám pillant.
-Eddig fel sem tűnt. -Simítja meg a halántékom.
-Ja a foltom? Kiskoromban kikapta egy macska. De, mondjuk az durvább, hogy van a fejemen egy kis púp, mert belém szállt egy darázs lovaglás közben! -Nevetek fel.
-Nem volt unalmas gyerekkorod. -Mosolyodik el.
-Minden gyerek ilyen.
-Lehettem, úgy öt éves, amikor találtam egy sünt a kertben. Tudod, Ausztráliában, ilyen jó két kilós sünök vannak, na szóval meg akartam simogatni, és harminckettő tüskét szedtek ki belőlem a kórházban! Anya akkor küldött le a betonra.
-Istenem. -Nevetek halkan.
-Mondjuk, amikor egy koala költözött be a kertbe nagyon utáltam anyát, amiért nem simogathattam meg...
-Én kiakadtam, amikor apa aludni akart egy éjszakai műszak után, a helyett, hogy elvitt volna lovagolni, így a lovardában aludt!
-Nagyon szerethet. -Néz mélyen a szemembe, amitől felforrósodik az arcom.
-Apa a legjobb ember a földön... -Suttogom. -Emlékszem, valamiért kellett nekem egy úszószemüveg, és este kilenckor képes volt elmenni venni egyet. Remélem majd az én gyermekemnek is ilyen apja lesz, ha már az anyja egy idióta.
-Na, most mért? Nem tűnsz bolondnak.
-Még nem ismersz. -Mosolyodok el, és ekkor valami nagyon furcsát érzek.
A szívem nem nevet, vagy sír, a szívem most csak azt kiabálja, hogy; BESZÉLJ! Felnézek Danielre, ő pedig le rám. Közben megállunk és egymást nézzük.
-És megismerhetlek?
-Ezt hogy érted? -Beleharap a szájába és elmosolyodik.
-Olyan vagy, mint egy kidobott kiskutya. Így nem jöhetsz tesztre, mert fel fognak falni.
-Tessék? -Ugrik a hangom egy oktávot.
-Figyelj semmi közöm hozzá, de felejtsd el, aki megbántott, mert bármiről is legyen szó, biztos vagyok benne, hogy nincs igaza.
-Ezt miből gondolod?
-Mert egy angyal vagy.
Egy óriásit pislogok, és mélyen belenézek a barna szempárba.
Bori: Miiiii?! 😲 MESÉLJ!
Én: Ezután elmondta, hogy tényleg nagyon agresszívek tudnak lenni a riporterek, de azért a versenyzőket se nézzem kis angyalnak, mert van aki nagyon nem örül az érkezésemnek.
Bori: Ki? Megyek és megverem!
Én: Nem mondta el.
